A költözés előtt álló Néprajzi Múzeum utolsó tárlatát szimbolikusan a lábbelik köré helyezi, amely a múzeum útrakelését jelzi.
A tárlat a magyar vidékek, és a távoli földrészek mindennapi, ünnepi és bizarr lábbelijeit mutatja be.
Az északi tájakon a mínusz 5o fokban prémeket, fóka- és rénszarvasbőrt dolgozták fel, hogy lábbelit készitsenek belölük
A csizmákra jégpatkókat erősítettek, hogy megkapaszkodjanak a jeges talajban,
Kutyacsizmácskákat is látunk, ezeket nem a házi kedvenceknek szánták, hanem a szánhuzó kutyák lábát védte, hogy a jég ne sértse fel lábukat.
A melegebb tájakon egyszerűbb volt a ábbelik készitése fakérget, rizsszalmát, fát növényi szálakat használtak fel. Ezen a tájon a kéreg papucsot úgy készitették, hogy azon nyomban, ahogy lehúzták a kérget fáról, a lábra illesztették, így aannak a nedvességtartalomak köszönhetően tökéletesen idomult a lábfejhez.
Megnézhetjük a kinai brutálisan összenyomoritott lábakhoz való lótuszcipőket. Még nézni is borzasztó a látvány, hogy micsoda fájdalmat és kinlódást kellett vállalni a viselőjüknek.
Kinában a kicsi láb trendje évszázadokig dívott, a 19. századra a falusi népességet is érintette, nemcsak az elitet – annyi volt a különbség, hogy nekik dolgozniuk is kellett ezeken az eltorzitott lábakon és ezekben a kinzóeszközöknek is megfelelő cipőknek nevezett kinzóeszközökben.
A legbizarrabb lábeli l a vérbosszúcipő. Az ausztrál őslakosok mezítlábas kultúrájában ha egy családtag elhalálozása mögött rontást sejtettek, vérbosszúval vettek elégtételt. Ilyenkor viselték az emberi hajból, tollból és vérből összedolgozott „cipőt” ebben csöndben lehetett lopakodni, és a igy lábnyomokat sem hagytak.
Megcsodálhatjuk a muszlim nők tornyos fapapucsát, melyeket a fürdőkben praktikus okokból viseltek. Gyöngyházberakásuk, kikészitésük átványosan jelezte a jómódot. Gondolom óvatosan hordták, hiszen egy kisebb megcsúszás ezekben a topogókban már súlyos lábtörést eredményezhetett.
A különleges tárlat november 3o-ig tekinthető meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése