2019. december 4., szerda

HATTYÚK TAVA , ROYAL MOSCOW BALLET



Az Erkel Szinházban láttuk  tegnap a Hattyúk Tava cimű balettet a Royal Moscow Ballet előadásában.


A hattyúk tava volt Csajkovszkij első balettje, mára  már a 19. századi klasszikus orosz balettek legkiválóbb alkotásaként tartják számon, és szinte a világon mindenhol színpadra állították már. , Az orosz balettiskola, mely a legjobb, msot is bizonyitott lkiemelkedő táncművészeivel. . A szép zenére  a csodálatos táncra sokáig fogunk emlékezni.

.

2019. november 22., péntek

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓ FÉNY UTCAI PIAC



Fény Utcai Piac, november 20- december 12.

A Buda szívében található piacnak rendkívül fontos az adakozás, jelenleg is tart a már az ötödik alkalommal meghirdetett jótékonysági akciójuk, ahol a Gyermekétkeztetési Alapítványnak gyűjtenek többek között ruhát, játékot és tartós élelmiszert.

2019. november 9., szombat

MILLENNIUM HÁZA





A mai borongós, párás, őszi délelőtt úgy döntöttünk irány a Városliget. Sétánk célja , hogy megnézzük az egykori Olof Palme Házat , ami most Millennium Háza néven szerepel.

                            


Az eredetileg Műcsarnoknak épült ház a Városliget egyik legrégebbi és legimpozánsabb épülete, mely évek óta lepusztultan állt.


A műemléki rekonstrukció után, több tucat restaurátor kétéves munkájának köszönhetően a ház hosszú évtizedek után  októberben nyitotta kapuit a látogatók előtt. A párás, délelőtti ködben meglepetésszerűen bukkant fel előttünk az épület, teljes pompájában.



A külső, gazdagon díszített homlokzaton, növényi indák, sárkányos virágvázák és szárnyas oroszlánok között többször is feltűnik a három nagy reneszánsz művész-géniusz, Leonardo, Raffaello és Michelangelo arcképe is. Miután kivülről megcsodáltuk a külső pompás diszeit, beljebb mentünk.


Az épületben a tárlat a Városliget történetét mutatja tableteken, korabeli képeken, "mesekönyvvel", korabeli fotókkal és milleniumi földalatti kocsival.


A tárlat mellett müködik még egy századfordulós hangulatú, Zsolnay kerámiákkal díszített kávéház is. A több mint 130 éves épület főbejárata elé, egy 1500 tőből álló rózsakertet is kialakítottak, melynek központi eleme a Millennium Háza gazdag homlokzati díszítésével harmonizáló Zsolnay szökőkút.







2019. október 15., kedd

KILÁTÓTERASZ, LISZT FERENC REPÜLŐTÉR



Történelmi fotókkal, izgalmas adatokkal és sok más újdonsággal várja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A Termináljának tetején levő Kilátóterasz a látogatókat. A Kilátóteraszra egyénileg lehet eljutni mig a
 a repülőtér meglátogatása szervezett körülmények között zajlik. Gyereknek, felnőtteknek remek program.

2019. október 10., csütörtök

ARC KIÁLLITÁS






Meg október 13 ig megnézhető az ARC kiállitás.

                                           Képfelirat: Egyszer volt hol nem volt

Idén tizenkilencedik alkalommal rendezték meg az ARC óriásplakát-kiállítást. Idén Klímariadó! címet kapott, az  ingyenesen látogatható rendezvénynek immár második éve ad helyszínt a Budapest Metropolitan Egyetem melletti Örs vezér útja.
2-es metróval és az Örs vezér teréről gyalogosan könnyen megközelíthető.





Képfeirat:Akkor most tanuljak meg repülni?



2019. október 9., szerda

NŐVÉNYVÁSÁR, NŐVÉNY CSERE- BERE


Balkonada őszi találkozó és növény cserebere Budapesten

Időpont: 2019. november 10. 10:00 – 15:00 , bárki bármikor jöhet és csatlakozhat a társasághoz

Helyszín: kiskertpiac Anker’t, Budapest, Paulay Ede utca 33, az Újszínház mellett.
A piac 10 és 16 között tart nyitva. Az árusok rengeteg csodás növénnyel várnak, így ha nem tudsz növényt cserélni, akkor sem kell üres kézzel távoznod.
A találkozó teljesen ingyenes, a piacra sem kell belépti díjat fizetni.
A találkozó kötetlen, bárkit részt vehet.

2019. október 4., péntek

CARMINA BURANA, ERKEL SZINHÁZ




Carl Orff szcenikus kantátája a világ zeneirodalmának egyik legnépszerűbb, legtöbbet hallgatott műve. Népszerűségének egyik - vagy legfőbb - oka lehet a ritmus felfokozott szerepe a műben. Ami nem véletlen. Carl Orff ugyanis zenei pályáját egy balettiskola zenetanáraként kezdte el, s a táncban alapvető fontosságú a ritmus.

Az Erkel Szinház jól sikerült előaásában, szines 3D video látványvilággal, csodálatos hangú kórussal, balett tánccal kombinálva adta elő Carl Orff művét. Szép volt.

2019. szeptember 28., szombat

NAGYCSARNOK 2019 Nemzeti Napok



- 2019. október 8-10. Bolgár napok
- 2019. október 15-17. Székely napok
- 2019. november 12-14. Japán napok
- 2019. december 3-5. Mikulás napok

A programok ingyenesen látogathatók

ASIA GASZTROFESZTIVÁL

Kóstold meg a világ ízeit október 5-én, az AsiaCenterben! Ingyenes koncertek, programok és Mautner Zsófi látványkonyhája is várja az érdeklődőket.

Minden kóstoló, program és koncert ingyenes!

Időpont: 2019. október 5., szombat 10:00-20:00

Helyszín: AsiaCenter Család- és Állatbarát Bevásárló- és Irodaközpont, Szentmihályi út 167-169.

2019. szeptember 12., csütörtök

TERRARISZTIKAI BÖRZE 2019.



2019. SZEPTEMBER 22. 10-16 óráig Groupama Aréna 1091 Budapest Úllói út 129.
1700 m2-en, terráriumi és akváriumi állatokkal, felszerelésekkel, tanácsadással várjuk kedves látogatóinkat. Megtekinthetők és megvásárolhatók a pókok, kígyók, eleségállatok, békák, hüllők és kétéltűek mellett vadászgörények, sünik, díszhalak, teknősök, csigák, apró rágcsálók és még sok más kis állat.

2019. szeptember 4., szerda

POZSONYI PIKNIK 2019 Szeptember 7.




Igazi családi program kicsiknek és nagyoknak Újipótvárosban.
2019. szeptember 7-én immár 11. alkalommal újra megrendezésre kerül a POZSONYI PIKNIK, Újlipótváros civil, kulturális, összművészeti fesztiválja. A rendezvény az Újpesti rakparton, a Jászai Mari tér és a Szent István Park között várja az idén is a látogatókat.

2019. szeptember 3., kedd

BUDAPESTI BORFESZTIVÁL Budavári Palota

Huszonnyolcadszor nyitja meg kapuit 2019. szeptember 5-8. között Európa legszebb borfesztiválja, a Budapest Borfesztivál.



 A világörökségi helyszínen, a főváros legimpozánsabb panorámáját élvezve, a Budavári Palota területén kóstolhatják meg a látogatók közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát.

2019. augusztus 14., szerda

NÉZZEN FILMET A BAZILIKÁNÁL

Harmadik alkalommal, szeptember 4-11. rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, melynek fő témája idén a film és a zene. A nyolc napos eseményen mintegy 100 film lesz műsoron több budapesti moziban, Egerben és Győrben. Idén hat ingyenes szabadtéri vetítés várja a filmrajongókat a Bazilika előtt

Szeptember 4-én az Andrew Lloyd Webber és Tim Ricemusicaljéből készült, Oscar-, és háromszoros Golden Globe-díjasEvitával indul a program. A Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége idén Pierre Richard francia színész lesz, akinekMagas szőke férfi, felemás cipőben című, 1972-es filmjét is láthatja majd a közönség.

Látható lesz a frissen felújított Fehérlófia című animációt, melynek vetítésén a rendező, Jankovics Marcell is jelen lesz. Ezen kívül olyan filmek szerepelnek a műsorban többek között, mint azIstván, a király, Dziga Vertov 1929-es Ember a felvevőgéppel című filmje és a Queen – Hungarian Rhapsody: Live In Budapest 1986című koncertfilm is.

2019. július 27., szombat

A REPTÉRI BUSZ MÁR 10 PERCENKÉNT JÁR

A 100E autóbuszjárat közvetlen eljutási lehetőséget kinál a belvárosi Deák Ferenc tér  és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.
2019. július 14-től a hét minden napján 10 percenként indulnak az autóbuszok, így biztosítva a kényelmes és gyors kapcsolatot a belváros és a repülőtér között. A 100E járatra júniustól már mobil applikációban is lehet repülőtéri vonaljegyet vásárolni.
A buszok állomásai 
Deák Ferenc tér
  
Astoria
Kálvin tér
Liszt Ferenc Airport 2

2019. július 23., kedd

ÁSVÁNYBÖRZÉK 2o19 augusztustól



BUDAPEST SHOW XXXIV. Budapesti Nemzetközi Ásványbörze és Ékszerkiállítás
2019. augusztus 23-25.
Vasúttörténeti Park
1142 Budapest, Tatai út 95.

XXXIII. Nemzetközi Ásványbörze
2019. augusztus 31-szeptember 1.
Váci Mihály Kulturális Központ
Nyíregyháza, Szabadság tér 9.

Csepeli Ásvány- és Ékszerbörze, kiállítás és vásár
2019. szeptember 7-8.
Csepeli Munkásotthon Művelődési Ház
Budapest, Árpád utca 1.

I. Zalaegerszegi Ásvány- és Ékszerbörze
2019. szeptember 14-15.
Kölcsey Ferenc Gimnázium
Zalaegerszeg, Rákóczi Ferenc utca 49-53.

XV. Pécsi Ásvány- és ékszerbörze
2019. szeptember 21-22.
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma
7621 Pécs, Széchenyi tér 11.

IV. Debreceni Ásványbörze & VortExpo Egészség és Életmód Fesztivál
2019. szeptember 28-29.
Svetits Gimnázium és Kollégium
4024 Debrecen, Szent Anna utca 20-26.

Pestszentimrei Ásványbörze
2019. szeptember 29.
Pestszentimrei Közösségi Ház
1188 Budapest, Vasút utca 48.

IX. Ásványbörze a MOM Sportban
2019. október 5-6.
MOM Sportközpont
1123 Budapest, Csörsz utca 14-16.

XLIX. Soproni Ásványbörze
2019. október 19-20.
Gyik Rendezvényház
9400 Sopron, Ady Endre út 10.

I. Debreceni Meteorit Ásvány és Ékszer Börze
2019. október 19-20.
VOKE Egyetértés Művelődési Központja
4034 Debrecen, Faraktár utca 67.

2019. július 13., szombat

MI VAN VELED, MI LESZ VELED FÉNY UTCAI PIAC ?



Itt a nyár, sokan szeretünk ilyenkor piacra járni zamatos friss gyümölcsökért és zöldségekért.
A Fény utcai piacon a nyár közepén csak kevés nyitva levő üzletben tudunk vásárolni, mert azok jórésze be van zárva.  A magas bérleti dij miatt  sokan nem újitották meg a bérletüket, igy a harmadik , a második emeleten egész sorok vannak bezárva.  Ez nem jó, hisz a vásárlók előbb utóbb megúnják a kongó piacot és egy másik piacot választanak a félig üzemelő helyett. Ha pedig a vásárlók is elpártolnak  akkor a még megmaradt üzletek is előbb utóbb be fognak zárni. Mi van veled, mi lesz veled Fény utcai piac?

2019. június 29., szombat

INKÁK ARANYA KIÁLLITÁS



Július 31-ig tekinthető meg az Inkák aranya cimű kiállitás.A különleges műalkotások megidézik az európaiak érkezése előtt virágzó inka kultúrát, valamint bemutatják, hogyan vette el a világ eszét az arany csillogása.
A kiállítás szemléletesen dolgozza fel az amerikai kontinens történelmét. A véres rituálék misztikuma, valamint az aranynak, mint isteni eszenciának a kultusza egy titokzatos birodalmat teremtett, amelyet inka civilizációként ismert meg az emberiség. Ez a birodalom mind a mai napig ugyanúgy csodálatot és tiszteletet parancsol, mint ahogyan régen ámulatba ejtette a spanyol hódítókat is.
A kiállitás jegyárai hétköznap olcsóbbak, mint hétvégén, igy nem árt előre tájékozódni. Ha hátizsákkal érkeznél, azt a ruhatárban kell hagynod és a személyes holmidat  át kell pakolnod egy helyben kapott vászonszatyorba, melyért külön kell fizetni.
A kiállitást októberig meghosszabbitották.

2019. június 20., csütörtök

Cleveland Orchestra MOM Kulturális Központ





A Cleveland Orchestra Youth Orchestra, idén ünnepli megalakulásának 33. évfordulóját.
Az amerikai ifjú tehetségekből álló zenekar. 2019 június 19-én nagysikerű koncert előadást adott  a MOM Kulturális Központban
A zenekar művészeti igazgatója és karmestere, Vinay Parameswaran volt.

2019. június 9., vasárnap

NE DOBD KI FELESLEGES HOLMIJAID 2019


Mi a CSERITI?
A CSERITI a közösségi jótékonyság, a felelős gondoskodás márkája.
A CSERITI a jótékonyság új dimenziója: a Charity Hungary Közhasznú Nonprofit Kft vel.
A Cseriti boltokban a bútorok átlagosan a piaci árnál 30%-kal, kisebb használati tárgyak (amelyek alacsony értékük miatt használtan nem kerülnek máshol forgalomba) az új árhoz képest 70-80%-kal, ruhák a használt ruhaboltok áraihoz képest 30-50%-kal olcsóbban vásárolhatók meg.


Cseriti Pont Józsefváros Adománybolt
Cím: 1082 Budapest, Baross u. 47.
Telefon: (20) 244 6166
e-mail: jozsefvaros@cseriti.hu
nyitva tartás: H-P: 10-18; Sz: 10-14

Cseriti Pont Angyalföld Adománybolt
Cím: 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 72
Telefon: (30) 637 0664
e-mail:angyalfold@cseriti.hu
nyitva tartás: H-P: 10-19; Sz: 10-14

Cseriti Pont Óbuda Adománybolt
Cím: 1036 Budapest, Perc u. 2
Telefon: (30) 279 1115
e-mail: obuda@cseriti.hu
nyitva tartás: H-P: 10-19; Sz: 10-14

Cseriti Pont Csepel Adománybolt
Cím: 1211 Budapest, Kossuth Lajos u. 47-49
Telefon: (30) 855 5006
e-mail: csepel@cseriti.hu
nyitva tartás: H-P: 08-19; Sz: 09-13

Cseriti Pont Pestszentlőrinc Adománybolt
Cím: 1181 Budapest, Üllői út 429
Telefon: (30) 791 7671
e-mail: lorinc@cseriti.hu
nyitva tartás: H-P: 10-18; Sz: 09-13

Cseriti Pont Ferencváros
Cím: 1091 Budapest, Haller utca. 88.
Telefon: (20) 242 1130
e-mail: ferencvaros@cseriti.hu
nyitva tartás: H-P: 10-19; Sz: 10-14

Cseriti Pont Zugló Adománybolt
Cím: 1142 Budapest Erzsébet királyné útja 64/B.
Telefon: (20) 243 1118
e-mail: zuglo@cseriti.hu
nyitva tartás: H-P: 10-19; Sz: 10-14

Cseriti Pont Stadion Adománybolt
Cím: 1148 Budapest, Kerepesi út 36.
Telefon: (30) 885 0373
e-mail: stadion@cseriti.hu
nyitva tartás: H-P: 10-19; Sz: 10-14

Cseriti Pont Szilas Adománybolt
Cím: 1152 Budapest, Fő út 17.
Telefon: (20) 242 0600
e-mail: szilas@cseriti.hu
nyitva tartás: H-P: 10-19; Sz: 10-14  

2019. május 29., szerda

SZEDD MAGAD EPER




Bár napok óta zuhog az eső, és csak reménykedünk, hogynem múlik el a szezon és lesz még illatos, zamatos eper.

Ennek reményében itt az országos eperföldek listája, ahonnan saját kezünkkel tudunk epret szedni

(Érdemes telefonon érdeklődni, mielőtt elmegyünk valahová!)

Vas megye
Gencsapáti


Cím: Vas, Gencsapáti közút


Megközelítés: Szombathelytől érkezve a Kőszeg felé vezető úton a gencsapáti leágazásnál kell balra fordulni.


Leírás: A szezon általában 5 hétig tart, de ez függ az időjárástól! Szedhető fajták érési sorrendben: Anita, Alba, Honeoye, Elsanta, Sonata.


Szezon: korábbi évek alapján – 2019-05-28-tól 2019-06-25-ig
Velem


Cím: Vas, Velem, Téglás út


Megközelítés: Kőszegszerdahely után, a 87126-os úton kell jobbra fordulni a táblajelzésnél.


Leírás: A szedés időpontjáról és a nyitvatartásról telefonon kell érdeklődni!


Szezon: 2019-05-28-tól 2019-06-26-ig
Csepreg


Cím: Vas, Csepreg


Megközelítés: Boldogasszony kápolna felé vezető út mentén, a nagy fánál, a temető közelében. A főútról a temetővel szemben, az istállóknál kell lehajtani, onnan fél perc a cél (de az Attila u. felől is remekül megközelíthető). Nyitva tartás: naponta, hétvégén is 9-19 óra között.


Leírás: Csak a vödröket, kosarakat mérjük vissza, a szedőket nem.


Szezon: 2019-05-19-től 2019-06-10-ig
Szarvaskend – Nádasd-Katafa


Cím: Vas, Szarvaskend


Megközelítés: Szarvaskend, Fő utca


Leírás: Nyitva tartás érési időben telefonos egyeztetés szerint. Tel: 0036 30/632-3607


Szezon: 2019-05-22-től 2019-06-16-ig
Kőszeg


Cím: Vas, Kőszeg, Kethelyi út 26.


Megközelítés: 87. sz. főút 48 km-nél kell lekanyarodni Kőszeg belváros felé. A kanyar után egyből balra található az árusító pavilon.


Leírás: Salköveskúton termelt naponta friss szállítással 80 dkg csomagolásban vásárolható meg a zamatos, édes finomság!


Szezon: 2019-05-05-tól 2019-06-30-ig
Szombathely


Cím: Vas, Szombathely, Körmendi útnak a 86-os főút felé vezető végén


Megközelítés: Körmendi útnak a 86-os főút felé vezető végén, BPW gyárral szembeni hídon felhajtva érhető el a terület. A leszalmázott sorok közt kényelmesen közlekedhet!


Leírás: Nyitva tartás: naponta, vasárnap is 8-18 óra között


Szezon: 2019-05-26-tól
Zala megye
Lakhegy


Cím: Zala, Lakhegy, Pefőfi utca 28.


Megközelítés: A Lakhegyi Szamóca Farm Zalaegerszegtől 10 km-re helyezkedik el. A 74. számú főútról (mely Nagykanizsa- Zalaegerszeg- Vasvár településeket köti össze) kell lekanyarodni Egervár Községnél. Onnét nagyjából 1 km-re helyezkedik el a birtok, molinó is jelzi a farmot


Leírás: Nyitva tartás naponta, vasárnap is 8-20 óra között. Rossz időjárás esetén előzetes egyeztetés szükséges.


Szezon: 2019-05-20-tól 2019-06-20-ig
Vasboldogasszony


Cím: Zala, Vasboldogasszony, Petőfi út


Leírás: Telefonos egyeztetés szükséges. 06309576194


Szezon: 2019-05-20-tól 2019-06-20-ig
Misefa


Cím: Zala, Misefa, Fő u. 65.


Megközelítés: A kert Zalaegerszegtől és Hévíztől is kb 15 km távolságra található. A 76-os útról Nagykapornaknál kell Misefa felé kanyarodni.


Leírás: Nyitva tartás naponta, vasárnap is 8-20 óra között, de bejelentkezés szükséges! 0036 70/533-7898, Németh Virág


Szezon: 2019-05-20-tól
Veszprém megye
Nagyvázsony


Cím: Veszprém, Nagyvázsony


Leírás: Ökológiai Családi Gazdaság, minőségi BIO gyümölcsöt termeszt. Nyitva tartás érési időben: hétfő, szerda, péntek, szombat, telefonos egyeztetés szükséges.


Szezon: május közepétől
Nógrád megye
Nógrád község, Málnáskert


Cím: Nógrád, Nógrád község, Málnáskert


Megközelítés: a találkozás helyét telefonon a 0036 20/440-8526 számon Bogyó Erzsébettel kell megbeszélni.


Leírás: A gyümölcs tiszta, vegyszermentes. Nyitva tartás: naponta, vasárnap is 8-18 óra között, de előzetes egyeztetés szükséges.


Szezon: május közepétől
Somogy megye
Marcali


Cím: Somogy, Marcali, Árpád u, Hegyalja u. végén


Megközelítés: Aki Kéthely felől jön, az első utcán kell jobbra fordulni. (A Tescohoz közel.) Ki lesz táblázva, mindenki meg fogja könnyen találni.


Leírás: Edényt mindenki hozzon magával, amibe szedi! Aki nem szeretne szedni, csak rendelni, arra is van lehetőség.


Szezon: 2019-05-19-től 2019-06-19-ig
Heresznye


Cím: Somogy, Heresznye, Kossuth Lajos utca 71.


Leírás: Vasárnaponként 13-18 óra között, főként nagy tételben lehet epret vásárolni, egyenesen a termelőtől. Jelenleg szedd magad formában nem elérhető.


Szezon: 2019-05-20-tól
Lengyeltóti


Cím: Somogy, Fonyódtól 10 km-re, Lengyeltóti, Nagytatárvár út.


Leírás: Szedhető várhatóan naponta, de a facebookon minden aktualitás megtekinthető a Tatárvári Szabó Kertészet oldalán. Ha 10 kg fölött szed a SZEDD MAGAD-on, akkor 550 Ft lesz 1 kg eper.


Szezon: május közepétől
Győr-Moson-Sopron megye
Bágyogszovát


Cím: Győr-Moson-Sopron, Bágyogszovát, Dózsa u. 12.


Leírás: Előzetes egyeztetés szükséges, de szokásosan hétfőtől szombatig 10-18 óra között, vasárnap zárva. Ugyanott eper kis és nagy tételben folyamatosan kapható.


Szezon: 2019-05-20-tól
Balf


Cím: Győr-Moson-Sopron, Balf, Fertő u. 5.


Megközelítés: Sopron, Kópháza, Fertőboz irányából érkezők vegyék az irányt Fertőrákos felé a Fő utcán és az első utca jobbra, a gólyafészeknél, Fertőrákos felől az első utca balra. A Fertő utcán teljesen végig kell menni, amíg meg nem látják kis birtokot. Autóval is teljesen be lehet menni, kialakított parkolóval van.


Leírás: Soprontól 6 km-re található balfi eper földön megszedheti családjának a finom gyümölcsöt. Telefonos egyeztetés szükséges, nyitva tartás: H-Szo 9-20, V 9-12.


Szezon: 2019-05-20-tól
Csikvánd


Cím: Győr-Moson-Sopron, Csikvánd, Arany János u. 17.


Megközelítés: Gyarmat felől érkezve, az Arany János utcából a temető előtt balra kell befordulni.


Leírás: Kapható hőkezeléssel tartósított 100%-os natúr gyümölcslé alma, őszibarack, kajszi, körte, meggy, eper, bodza, vegyes zöldség és cékla ízben. Ezek fele a címadó gyümölcsöt tartalmazza, a másik fele alma. Érdeklődni telefonon érdemes.


Szezon: 2019-05-25-től
Mosonmagyaróvár


Cím: Győr-Moson-Sopron, Mosonmagyaróvár 1-es főút mellett


Megközelítés: 1-es főút mellett, a rádióállomással szemben.


Leírás: Idén várhatóan jún. elején nyitnak a földjeink. Nyitva tartás naponta, vasárnap is 8-19 óra között. A szüret általában 5 hét, ez lehet pár nappal több vagy kevesebb, a terméstől függően. A szedést szíveskedjenek 18:45-kor befejezni.


Szezon: idén várhatóan 2019-06-01-től 2019-06-22-ig
Vámosszabadi (régi és új)


Cím: Győr-Moson-Sopron, Vámosszabadi, 14-es főút


Megközelítés: 14-es főút mellett, Győr irányából Vámosszabadi felé haladva, a Győr vége táblától 2km-re jobbra befordulva a főúttól 500 méterre található az eperföld, az új pedig a patakon túl.


Leírás: Idén várhatóan jún. elején nyitnak a földjeink. A szüret általában 5 hét, ez lehet pár nappal több vagy kevesebb, a terméstől függően. A szedést szíveskedjenek 18:45-kor befejezni.


Szezon: idén várhatóan 2019-06-01-től 2019-06-22-ig
Rajka


Cím: Győr-Moson-Sopron, Rajka, Rajkai víztorony közelében


Megközelítés: 150-es főúton Bezenye felől, a Rajkai víztorony előtt jobbra, majd kb. 400 méter után az első lehetőség jobbra.


Leírás: Idén várhatóan jún. elején nyitnak a földjeink. A szüret általában 5 hét, ez lehet pár nappal több vagy kevesebb, a terméstől függően. A szedést szíveskedjenek 18:45-kor befejezni.


Szezon: idén várhatóan 2019-06-01-től 2019-06-22-ig
Koroncó 1.,2.


Cím: Győr-Moson-Sopron, Koroncó közút mellett


Megközelítés: Győrből érkezve a Pápa felé vezető úton a koroncói lámpás leágazásnál jobbra fordul. 2 km után található az első, míg 3 km után a második föld.


Leírás: A szezon általában 5 hétig tart, de ez függ az időjárástól! Nyitva tartás: H-V 8-19


Eper érési sorrendben: Anita, Alba, Honeoye, Elsanta, Sonata


Szezon: 2019-05-28-tól 2019-06-25-ig
Gyömöre


Cím: Győr-Moson-Sopron, Gyömöre, Juliska mama kertje


Megközelítés: Tét felől érkezve Gyömöre előtt jobb oldalon. Az út mellett.


Leírás: Új telepítésű, egészséges gyümölccsel várják kedves régi és új vásárlóikat. Min. szedhető mennyiség 2 kg. Nyitva tartás: minden nap 9-18 óra között.


Szezon: 2019-05-27-től 2019-06-20-ig
Fertőszentmiklós


Cím: Győr-Moson-Sopron, Fertőszentmiklós, Rákóczi F. u. 60.


Megközelítés: A terület Fertőszentmiklós és Röjtökmuzsaj között található, közvetlenül az út mellett.


Leírás: Minden évben , május 25-től szeptember 05 -ig szedhetőek különböző gyümölcs fajták. Elsőként a mézédes szamóca szedd magad kezdődik, ezt a gyümölcsöt június végéig lehet megtalálni. Július 10-től kezdődik az őszibarack szedd magad, amellyel egy időben sárgabarackot is lehet vásárolni.


Nyitva tartás: naponta, 8-17 óra között, de ajánlott a telefon


Szezon: 2019-05-17-től 2019-09-10-ig
Abda


Cím: Győr-Moson-Sopron, Abda


Megközelítés: az 1. sz. főúton Győrből Abda felé, a Rábca hídja előtt. Győr felől az eperföldhöz kerékpárút is vezet.


Leírás: Nyitva tartás: naponta, vasárnap is 8-19 óra között


Idén várhatóan jún. elején nyitnak a földjeink. A szüret általában 5 hét, ez lehet pár nappal több vagy kevesebb, a terméstől függően. A szedést szíveskedjenek 18:45-kor befejezni.


Szezon: idén várhatóan 2019-06-01-től 2019-06-22-ig
Győrszemere


Cím: Győr-Moson-Sopron, Győrszemere


Megközelítés: A 83. sz. főút mellett, Győr irányából Pápa felé, a 64-es km szelvény után, bal oldalon.


Leírás: Nyitva tartás: naponta, vasárnap is 8-19 óra között


Idén várhatóan jún. elején nyitnak a földjeink. A szüret általában 5 hét, ez lehet pár nappal több vagy kevesebb, a terméstől függően. A szedést szíveskedjenek 18:45-kor befejezni.


Szezon: idén várhatóan 2019-06-01-től 2019-06-22-ig
Győrzámoly


Cím: Győr-Moson-Sopron, Győrzámoly, Iskola utca 20.


Megközelítés: Új telepítésű eperföld, közel két hektár területen. Megközelítés autóbusszal: Győrből érkező helyközi buszjárattal Győrújfalut elhagyva Győrzámoly az első megállóhely.


Leírás: A szedést a Facebookon meghirdetik, jelenleg minden nap, H-V 8-19 óra között.


Szezon: 2019-05-20-tól
Jobaháza


Cím: Győr-Moson-Sopron, Jobaháza


Leírás: a hét minden napján, vasárnap is 9 – 20 óra között. A szedéshez előzetes egyeztetés szükséges, ekkor kell megkérdezni a találkozás helyét is. Tel: 0036 30/993-8154,


Szezon: 2019-05-20-tól 2019-06-15-ig
Sopronkövesd


Cím: Győr-Moson-Sopron, Sopronkövesd, Fő útról a határ irányába


Megközelítés: A határkilépő felé vezető út mellett.


Leírás: Nyitva tartás: Minden nap 9-19 óra között. Csak 14 év felett!


Szezon: 2019-05-20-tól
Fejér megye
Nagyvenyim


Cím: Fejér, Nagyvenyim Tófenék 2.


Megközelítés: Fő utca 99-nél balra.


Szezon: 2019-05-11-től 2019-06-15-ig
Székesfehérvár


Cím: Fejér, Székesfehérvár, Borbás kert


Megközelítés: Székesfehérváron az Auchan Áruháztól 1km-re, a 63-as út 88-as km-nél. A kertet mindkét irányból táblák jelzik.


Leírás: Nyitva tartás érési időben, út menti táblán jelezve, telefonos egyeztetés szükséges. 0036 20/427-0570


Szezon: 2019-05-20-tól
Pest megye
Áporka


Cím: Pest, 2338 Áporka, Maláta Gazdaság


Megközelítés: 51-fő útról rögtön (korlátozott számú parkolási lehetőség), valamint Áporkán a falun belül táblák segítségével.


Megközelítés Volán-busszal: Áporkára a Volánbusz zrt Budapest Népligetből (660 rendszerint mindegyik, és 661), vagy Szigethalom felől (668 és 665) indít járatokat. Eperföldünkhöz legközelebb a Petőfi Sándor utcai megálló található (kb 200 m). A buszról leszállva induljon a víztorony irányába, majd kanyarodjon a jobbra eső kis földútra! Eperföldünk az utcácska végén található. Az induló járatokkal kapcsolatban felelősséget nem vállalunk.


Leírás: Nyitva tartás Facebookon meghirdetve, általában Szerda 9-19, Szombat, Vasárnap 8-19 óra között


Szezon: 2019-05-25-től 2019-06-30-ig
Budakalász


Cím: Pest, Budakalász, 11-es főút – Erdbeerland


Megközelítés: 11-es főút Lupa-szigeti elágazásnál a Duna gátjánál.


Leírás: Nyitva tartás minden nap 8-tól – 19-ig. Nyitás: Várhatóan május 15 körül. A pontos dátum nyitás előtt pár nappal kerül kiírásra. A szezon általában 4 hét, de ez terméstől és időjárástól függően változhat. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy a 10 kg feletti kedvezmény csak abban az esetben érvényes, ha a leszedett epret egyben méretik le!


Szezon: 2019-05-15-től 2019-06-15-ig
Érd


Cím: Pest, Érd 7-es főút mellett – Erdbeerland


Megközelítés: 7-es főút Érd elkerülő szakasza mellett


Leírás: Nyitva tartás minden nap 8-tól – 19-ig. Nyitás: Várhatóan május 15 körül. A pontos dátum nyitás előtt pár nappal kerül kiírásra. A szezon általában 4 hét, de ez terméstől és időjárástól függően változhat. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy a 10 kg feletti kedvezmény csak abban az esetben érvényes, ha a leszedett epret egyben méretik le!


Szezon: 2019-05-15-től 2019-06-15-ig
Pilisvörösvár


Cím: Pest, Pilisvörösvár – Erdbeerland


Megközelítés: A pilisvörösvári temetőnél a Csobánkai útnál található.


Leírás: Nyitva tartás minden nap 8-tól – 19-ig. Nyitás: Várhatóan május 15 körül. A pontos dátum nyitás előtt pár nappal kerül kiírásra. A szezon általában 4 hét, de ez terméstől és időjárástól függően változhat. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy a 10 kg feletti kedvezmény csak abban az esetben érvényes, ha a leszedett epret egyben méretik le!


Szezon: 2019-05-15-től 2019-06-15-ig
Pomáz


Cím: Pest, Pomáz, Dobogókői út mellett – Erdbeerland


Megközelítés: Dobogókői út mellett, bejárat a KPM-hez vezető úttal szemben.


Leírás: Nyitva tartás minden nap 8-tól – 19-ig. Nyitás: Várhatóan május 15 körül. A pontos dátum nyitás előtt pár nappal kerül kiírásra. A szezon általában 4 hét, de ez terméstől és időjárástól függően változhat. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy a 10 kg feletti kedvezmény csak abban az esetben érvényes, ha a leszedett epret egyben méretik le!


Szezon: 2019-05-15-től 2019-06-15-ig
Pomáz – Janicsek család


Cím: Pest, Pomáz


Megközelítés: Szentendrét és Pomázt összekötő út mellett az ELMŰ transzformátor ház szomszédságában.


Leírás: A nyitva tartás az időjárás függvényében módosulhat, jelenleg naponta, vasárnap is 7-19 óra között


Szezon: 2019 május közepétől
Pomáz – Janicsek család 2.





Cím: Pest, Pomáz






Megközelítés: Pomáz, Szentendrei út és a HÉV kereszteződésénél, Szentendrei út 28.


Leírás: A nyitva tartás az időjárás függvényében módosulhat, jelenleg naponta, vasárnap is 7-19 óra között


Szezon: 2019 május végétől
Solymár


Cím: Pest, Solymár, Téglagyári bekötőút. – Erdbeerland


Megközelítés: A 10-es főúton a 218-as kék busszal lehet megközelíteni. A megálló neve: Solymár, Téglagyári bekötőút.


Leírás: Nyitva tartás minden nap 8-tól – 19-ig. Nyitás: Várhatóan május 15 körül. A pontos dátum nyitás előtt pár nappal kerül kiírásra. A szezon általában 4 hét, de ez terméstől és időjárástól függően változhat. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy a 10 kg feletti kedvezmény csak abban az esetben érvényes, ha a leszedett epret egyben méretik le!


Szezon: 2019-05-15-től 2019-06-15-ig
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Szolnok-Szandaszőlős


Cím: Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok


Megközelítés: A 442-es úton Szolnok felől Rákóczifalva felé haladva, a Szolnok-Szandaszőlős táblát és a benzinkutat elhagyva 750 m után jobbra kell kanyarodni a volt TSZ. központ felé. Táblával jelzik a kereszteződésnél az irányt, majd 750 m-re van az EPERSZIGET , szintén táblával jelzik.


Leírás: Nyitás május 14-èn kedden, amennyiben az időjárás is engedi, folyamatosan nyitva lesznek. Egyelőre vásárolni lehet náluk 1400 Ft/kg-os napi áron, a szedd magad lehetősèget előreláthatólag máj. 21-től tudják indítani, erről külön tájékozódni facebookon lehet. (Szolnoki Epersziget)


Szezon: 2019-05-14-től
Heves megye
Tarnaszentmária


Cím: Heves, Tarnaszentmária, Rózsa utca


Leírás: Nyitva tartás a hét minden napján 7-20 óra között. Kis és nagy tételben! Telefonos egyeztetés szükséges. 06704156700


Szezon: 2019-05-17-től
Hajdú-Bihar megye
Esztár


Cím: Hajdú-Bihar, Esztár, Rákóczi utca


Már kapható az eper, 1800 ft/kg. Telefonos egyeztetés: 06306810871, Kozák Zsuzsanna


Szezon: 2019-06-04-tól 2019-06-30-ig
Bocskaikert


Cím: Hajdú-Bihar, Bocskaikert, Teleki utca


Megközelítés: Kertészetünk könnyen megközelíthető a 4-es főúton, Bocskaikert és Hajdúhadház települések között, Debrecentől mindössze 12 km-re. A bekerített kerthez az utat a főútvonaltól piros almás táblák jelzik.


Leírás: Minimum szedési mennyiség 2kg/fő! Hozott edényt érkezéskor méressük le. A jó kapcsolat alapja a pontos elszámolás. Érdeklődjünk a szedhető fajtákról. Van gyönyörű, sokáig tárolható és isteni ízű, sérülékenyebb fajta. Felhasználás szerint válasszunk. Kóstolni lehet, sőt kötelező. DE! Mértékkel fogyasszatok a helyszínen, ebből élünk és nagyon sokat dolgoztunk vele. Egyelőre nem kötelező érkezéskor és távozáskor a mérlegre állni. Gyermekeket szívesen látunk, de kérlek figyelj rá, hogy ne okozzanak kárt. Indulás előtt mindig tájékozódj! Facebook oldalunkon (Dancsi kertészet) mindig megosztjuk a legfrissebb információkat. Ha rossz az idő, vagy a korán kelők leszedték az összes érett gyümölcsöt, itt tájékoztatunk.


Szezon: 2019-05-18-tól 2019-06-30-ig
Berettyóújfalu


Cím: Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu, Külterület 46/6 hrsz.


Megközelítés: Az epreskert elérhető a 42. számú fő úton Berettyóújfaluból Biharkeresztes felé haladva a Berettyó folyó hídjánál balra fordulva a gáton menve 400 métert.


Leírás: Fontos hogy az időjárásnak megfelelően öltözve érkezzetek és hozzatok magatokkal vödröt, ládát, műanyag dobozt amibe az epret tudjátok szedni. Kérünk bennetek, hogy csak az érett szemeket szedjétek le, valamint a sorok között közlekedjetek, ne lépjetek át rajtuk, vigyázzatok a növényre és a termésre is. Minimum szedési mennyiség 3 kg/fő. Belépéskor a tároló dobozokat, ládákat lemérjük. Mielőtt útnak indultok érdeklődjetek: 0630-3951650.


Szezon: 2019-05-15-től 2019-06-09-ig
Békés megye
Békéscsaba


Cím: Békés, Békéscsaba, Felsőnyomás 269/1


Megközelítés: Filia szeretetotthon szomszédságában, a 44-es út Békéscsaba felől a körforgalomtól számított 3. buszmegálló. Filia szeretetotthon tábla a jobb oldalt, és ott egy kövesút. Útról látható 3 fóliasátor az úttól bal oldalt. Sárga épület.


Leírás: Békéscsabai külterületen hirdetünk Szedd magad akciót! Gyönyörű, mézédes szamóca, Clarry és Jollie fajtájú. Ha csak venni szeretne valaki az is megoldható. Aktuális tájékoztatás a facebookon.


Szezon: 2019 május eleje, vége
Bács-Kiskun megye
Kecskemét


Cím: Bács-Kiskun, Kecskemét, Szarkás tanya 14. – Hirös Eper


Megközelítés: Kecskemét felől indulva a dunaföldvári úton a 8-as kilométerkő után jobbra, majd megint jobbra 200 méter után, újabb 200 méter után az első balra, és 300 méterre található a föld. Útbaigazító táblák vannak kitéve, könnyen megtalálható.


Leírás: Nyitva tartás: Cs, P 14-18 óra között, hétvégén 8-18 óra között


Szezon: 2019-05-18-tól 2019-06-08-ig
Lajosmizse


Cím: Bács-Kiskun, 6050 Lajosmizse, Mizse tanya 194.


Megközelítés: Gyakorlatilag az M5-ös autópályán a 67-es kihajtónál a lajosmizsei pihenőhelynél el kell hagyni az autópályát, majd Cegléd irányába kell fordulni, áthaladni az autópálya fölött és bal kéz felől az első tanya vagyunk, egy nagy barna fakapuval. Kb. 1 kilométerre vagyunk az autópályától.


Leírás: Telefoni egyeztetés szerint a térképen jelölt helyen (Mizse tanya 194). Figyelem: A minimális tőszám miatt kizárólag magán személyeke​t szolgálunk ki​​​. Tehát​ nagybani piacos árusokat, viszonteladókat és zöldségeseket nem áll módunkban ellátni eperrel.​


Szezon: Tervezett szedés kezdete 2019 május 2-3 hetében. Természetesen az időjárás viszontagságai nagyban befolyásolják a tevékenységünket.​
Tiszakécske


Cím: Bács-Kiskun, Tiszakécske, Székhalom dűlő


Megközelítés: Tiszakécske és Kocsér között félúton, a Subics kocsmával szembeni bekötőútról közelíthető meg (kitáblázva). Kállai Kertészet


Leírás: Nyitva tartás: június 3-ig naponta, 7-19 óra között


Szezon: Május közepétől 2019-06-03-ig
Csongrád megye
Csanádpalota


Cím: Csongrád, Csanádpalota


Megközelíthetőség: (Koordináták E20.721272, N46.249628)


Telefonos egyeztetés: 0036 30/550-8751, és 0036 62/263-303 nyitva tartás: naponta, vasárnap is 8-19 óra között

Szezon: 2019-05-24-től
Szatymaz

Cím: Csongrád, Szatymaz, Szatymaz-Zsombó között – Zsuzsi epre

Megközelíthetőség: A Szatymazt Zsombóval összekötő út mentén, a felüljárónál

Leírás: Nyitva tartás: minden nap 8-tól 18 óráig 0036 20/253-8661 Gémes Zsuzsanna
Szezon: 2019-05-20 körül
Komárom-Esztergom megye
Vértesszőlős

Cím: Komárom-Esztergom, Vértesszőlős

Megközelíthetőség: a síneken át, az Által ér hídja mellett a bal oldalon.
Leírás: Nyitva tartás: naponta, hétvégén is 8-19 óra között Tóth Péter: 0036 70/314-5043
Szezon: május közepétől


Forrás sokszinűvidék 24.hu

2019. május 12., vasárnap

GENEZIS VÁRNEGYED GALÉRIA



Megnyílt Szmrecsányi Boldizsár
Boldi szobrászművész és Incze Mózes festőművész Genezis  cimű  közös kiállítása a Várnegyed Galériában.



A kiállítás megtekinthető 2019. június 8-ig, keddtől szombatig 11-18 óra között.
Cim :Várnegyed Galéria - Batthyány u. 67.

2019. május 6., hétfő

Michelangelo,Szépművészeti Múzeum




A Test diadala. Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet

2019. április 5. – június 30.A kiállításra Michelangelo harminc rajzát kölcsönözték a világ legrangosabb gyűjteményeiből, így a firenzei Uffiziből, a londoni British Museumból, a párizsi Louvre-ból, a bécsi Albertinából és a haarlemi Teylers Museumból
A tárlat fókuszában a reneszánsz képzőművészetét leginkább foglalkoztató téma, az emberi test ábrázolása ál
A kiállításon csak egy festményét tekinthetjük meg, annak is egy másolatát, mert az igazit elégették annak túl erkölcstelen témája miatt: a Léda és hattyú  pornográfnak hatott a korában. A Léda fejéhez készült tanulmány viszont fennmaradt, és az olasz reneszánsz egyik legszebb fejtanulmányaként tartják számon

2019. április 25., csütörtök

ZSERBÓTANGÓ



Az energiabomba és örökmozgó Kamillát Esztergályos Cecília, a visszafogott és szentimentális Klárit Tordai Teri alakítja, a főbérlőnő szerepében pedig Bordán Irént láthatjuk. A három nagyszerű művésznő lenyűgöző, és ragyogó alakítást nyújt ebben a darabban, melyben a hétköznapi gondjaink, örömök, és a szeretet hiánya, és annak örökös keresése körül zajlanak az események.








Új Színház Bubik István Stúdiószínpad

Budapest, Székely Mihály u. 3, 1061

2019. április 22., hétfő

FORTEPAN KIÁLLITÁS




Április 16-án Minden múlt a múltam címmel kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galéria Európa egyetlen szabad felhasználású digitális fotóarchívuma, a FORTEPAN képeiből. A gyűjtemény alapját Tamási Miklós és Szepessy Ákos lomtalanításokon, ócskapiacokon talált negatívjai és papírképei képezték; ők ketten a nyolcvanas években kezdték gyűjteni a mások által értéktelennek tartott régi fotókat.


A kiállításon tizenhat olyan történetet is bemutatnak, amelyek szorosan kapcsolódnak a XX. századi Magyarország egy-egy fontos történelmi korszakához.
Cím: 1014 Budapest, Szent György tér 2.






2019. március 31., vasárnap

RÁTH GYÖRGY-Villa




Ráth György (1828-1905) az Iparművészeti Múzeum első főigazgatója volt. Ráth 1901-ben vásárolta meg a Városligeti villát, amit feleségével együtt műtárgyakkal rendezett be. Gyüjteménye a korszak egyik legjelentősebb polgári gyűjteményévé vált.



Ráth minden javát feleségére, Melcsiczky Gizellára hagyta. Célját, hogy gyűjteménye az Iparművészeti Múzeum tulajdonába kerüljön, özvegye valósította meg, aki úgy döntött, hogy ajándékba adja a tárgyakat, azzal a kikötéssel, hogy “Ráth György Múzeum név alatt nyilvánossá váljon.


A villa 2018 őszén A mi szecessziónk című állandó kiállítással nyitja meg újra kapuit, mely az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményének legjelentősebb darabjait mutatja be, és teszi elérhetővé a rekonstrukció ideje alatt is a nagyközönség számára, egyúttal méltó emléket állítva Ráth Györgynek, múzeumunk első igazgatójának.




Cim Ráth György-villa
1068 Budapest, Városligeti fasor 12.
Nyitvatartás
kedd-vasárnap: 10.00-18.00, hétfőn zárva



2019. március 25., hétfő

MÁTÉ BENCE KIÁLLITÁS

Máté Bence mintegy hatszáz természetfotójából nyílt szabadtéri kiállítás Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren.
Az elmúlt húsz év képanyagából válogatott bemutató célja, hogy felhívja a figyelmet a természetvédelem és a még védhető értékek fontosságára.
A kiállitás ingyenes. Április 1-ig tekinthető meg, akár este is, mert  a képek egyedi, LED-es megvilágítást kaptak. Tehetséges természetfotósunk képeit érdemes megtekinteni.

2019. március 13., szerda

NEMZETI NAPOK A NAGYCSARNOKBAN 2019.év

NEMZETI NAPOK A NAGYCSARNOKBAN

Időpontok

Erdélyi napok
2019. március 12-14.
Bolgár napok
2019. április 9-11.
Magyar napok
2019. április 16-18.
Görög napok
2019. május 7-9.
Portugál napok
2019. június 4-6.
Indonéz napok
2019. június 18-20.
Indiai napok
2019. július 2-4.
Perzsa napok
2019. augusztus 13-15.
Datolya fesztivál
2019. szeptember 10-12.
Magyar napok
2019. szeptember 17-19.
Lengyel napok
2019. szeptember 24-26.
Bolgár napok
2019. október 8-10.
Székely napok
2019. október 15-17.
Japán napok
2019. november 12-14.
Mikulás napok
2019. december 3-5.

2019. március 3., vasárnap

VALÓDI HAMISITVÁNY, BELVÁROSI SZINHÁZ



Egyforró nyári napon az amerikai bakersfieldi lakókocsipark egyik lakókocsijában
ücsörög Maud (Hernádi Judit) egy italos üveg társaságában, és egy lemondó „tökömet má” felkiáltással mesél életéről.  Itt él 33 éve ruházata közönséges, környezete lepusztult. Ebbe az egyszerú környezetbe érkezik egy igazi múvészeti szaktekintély, élre vasalt öltönyével, keményített fehér ingével, aki Lionel (Kern András) New Yorkból. A két teljesen különböző ember azért kerül igy egybe, hogy eldöntödjön a Maud által 3 dollárért vett kép igazi, vagy hamisitvány?
Egyáltalán ki az, aki igaz'n el tudja dönteni valamiről, hogy az igazi e?
A két teljesen különböző ember az idő múlásával kezdi megérteni a másikat, a tanulatlan nő sok időt forditott igazának alátámasztására, és a szakértő is mesélni kezd.
Két kitünő szinészt láthatunk ebben a kétszereplős komédiában együtt játszani, amit feltétlen megnézésre ajánlok.

2019. február 19., kedd

PALACSINTAFESZTIVÁL, BUDAPEST


Több mint 100-féle palacsinta vagy palacsintából készült finomság várja a gasztronómia szerelmeseit a Nagy Budapesti Palacsinta Fesztiválra. A szervezők szerint lesz töltött palacsinta, rakott palacsinta, amerikai palacsinta, nagyi palacsintája, palacsintaleves és -burger, illetve számos más különlegesség a márciusi rendezvényen. Sőt az egészséges életmódot kedvelők is megtalálhatják számításaikat, hiszen a szakácsok mindenmentes finomságokkal is készülnek számukra.
Időpont: 2019. március 8–10.,
Helyszín: Allee Bevásárlóközpont melletti gasztrosétány

2019. február 17., vasárnap

ÁSVÁNYBÖRZE 2019 I.rész


2019.02.17.
Palotai Ásványbörze
Csokonai Művelődési Ház
1153 Budapest, Eötvös utca 64-66

2019.02.23. - 2019.02.24.
 VIII. Ásványbörze a MOM Sportban
1123 Budapest XII. kerület, Csörsz utca 14-16. 

2019.03.03.
Óbudai Ásványbörze és Bonsai Kiállítás
Óbudai Kulturális Központ
1032 Budapest, San Marco u. 81.

2019.03.09. - 2019.03.10.
XXVII. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál
3515 Miskolc, Egyetemváros 

2019.03.16. - 2019.03.17. 
IX. Szegedi Ásványbörze & VortExpo Életmód Fesztivál
6722 Szeged, Kálvária sugárút 23. 

2019.03.31.
.Ásványbörze a Ferencvárosi Művelődési Központban
1096 Budapest IX. kerület, Haller utca 27.

2019.04.05. - 2019.04.07.
 XXI. Lurdy-Házi Ásványbörze és Geo Napok
1097 Budapest IX. kerület, Könyves Kálmán krt.12-14. 

2019.04.14.
 XXXI. Alba Regia Nemzetközi Ásványbörze és Ékszervásár
8000 Székesfehérvár, Berényi út 101. 

2019.04.28.
 Ásványbörze és ékszerkiállítás
1181 Budapest XVIII. kerület, Kondor Béla sétány 8. 

2019.05.04. - 2019.05.05.
 I. Dürer Rendezvényházi Ásvány és Ékszervásár
1146 Budapest XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 19-21. 

2019.05.11.
 Kristálycsodák, XXVII. Ásványbörze
5600 Békéscsaba, Irányi u. 14. 

2019.05.12
. XXIV. Királyerdei Ásványkiállítás és Börze
1213 Budapest XXI. kerület, Szent István út 230.
 
2019.05.18. - 2019.05.19.
 IV. Győri Ásványbörze és Geo Napok
9025 Győr, Csipkegyári út 11.

2019. február 10., vasárnap

BELVÁROSI SZINHÁZ, FÉRJEK ÉS FELESÉGEK





A Férjek és feleségek (Husbands and Wives) mozifilmnek készült, amit 1992-ben vetítettek először. A forgatókönyvet Woody Allen írta és rendezte, sőt játszott is benne.

A filmből , Zöldi Gergely készitett szindarabot, és Szabó Máté rendezte azt. Szindarab, ami filmszerú, A narrator és a pszichológus, akik a szinpadon kivül vannak, a jelenetek gyors egymásutánisága  teszi ezt,
és igy válik a darab  nagyon pergővé, izgalmassá.

A szinészek játéka egyaránt kitünő , közülük Ötvös András alakitása sikerült a legáranyaltabbra a soha fel nem nővő tanár, iró szerepében.

Mindenkinek jó szivvel ajánlom a darabot, ami első és második pillantásra önfeledt és kacagtató, ugyanakor mélyen elgonolkodtató, hiszen mirólunk szól az emberekről , a Nőről és a Férrfiről .

2019. január 26., szombat

FÁNKOT A GESZTENYÉS KERTBŐL




2019. február 23-24 között tartják a III. Budai Farsangi Fánkfesztivált

Hagyományos, régi és új fánk remekművek széles kínálatával várják a vásárlókat.

Helyszín a XII. kerületi Gesztenyés kert, a MOM Sport mögötti nagy parkoló.

MANGALICA FESZTIVÁL BUDAPEST


XII. BUDAPESTI MANGALICA FESZTIVÁL



2019. február 8-10.
Budapest, Szabadság tér
A belépés ingyenes

AZ ELTÜNT RÁCVÁROS A TABÁNBAN




Hova lett a Szerb székesegyház a Tabánban ?
 Az eltűnt Rácváros emlékezete címmel nyílt kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumában.
A kiállitás
MEGHOSSZABBÍTVA MÁRCIUS 31-IG!

Helyszín: Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma

Bpvebben  itt

MACIFESZTIVÁL AZ ÁLLATKERTBEN !


Mackófesztivál
Időpont: 2019. február 1. — 2019. február 3.
Cim:  1146 Budapest, Állatkerti körút 6-12

Kültéri és beltéri mackós programok, február 1-3-ig. A 14 év alatti, mackó jelmezben vagy mackóval érkező gyermekek számára a belépés 200 Ft/fő!
B[vebben itt

BUDAPEST EGYETLEN SÓS-JÓDOS FÜRDŐJE


Próbaüzemben megnyílt Budapest egyetlen sós-jódos fürdője

Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdője több éves leállás után újra megnyitotta kapuit. 2018. 2018 december 17-étől próbaüzemben működik a fürdő fedett egysége.

Cim"Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdő
1203 Budapest, Vízisport u. 2.
Bovebben itt

2019. január 6., vasárnap

RÁKÓCZI ÚT 11. MAGYAR ORVOS ÉS A TITANIC



Budapest VII .kerület  Rákóczi úton, a 11 szám alatt  tábla emlékeztet arra, hogy az egyik legnagyobb hajótragédiánál egy magyar orvos, dr. Lengyel Árpád is segédkezett
Szolgálataiért Magyarországon soha nem kapott hivatalos állami kitüntetést, igy az utókornak illik méltón megemlékezni róla


Lengyel Árpád 1886. március 19-én, egy csendes faluban, a Komárom-Esztergom megyei Pilismaróton látta meg a napvilágot. Családja 1894-ben költözött Budapestre, ezért az elemi iskola harmadik és negyedik osztályát már itt végezte el. 1904-ben érettségizett, ezután a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi karára nyert felvételt, ahol a fakultatív tárgyak közül a gégészetet vette fel. A friss diplomás férfi gégeklinikai gyakornokként a budapesti Szent Rókus Kórházban helyezkedett el, emellett 1911-től az Országos Munkás-betegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztár VII. kerületi betegsegélyező pénztárának segédorvosa lett. Közben – mivel már 1905 óta tagja volt a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületnek ) – mentőápolóként dolgozott, s rendszeres szolgálatot látott el. A rendkívül sokoldalú hazai orvosi tevékenységnek hirtelen vége szakadt, mert Lengyel 1911-ben egy újsághirdetésben arról olvasott, hogy angolul beszélő magyar orvost keresnek a Carpathiára, a patinás angol társaság, a Cunard Line hajójára.
Mivel a Carpathia kivándorlóhajó volt, a hajótársaság vezetése szükségesnek látta, hogy fedélzetén magyar személyzet is legyen, igy került oda Lengyel doktor.


A hajó az akkori világ legnagyobb egykéményes óceánjárója volt, 1903-tól 1918-as elsüllyesztéséig az Atlanti-óceánon szállította az utasokat, kivándorlókat Európából Amerikába.
A Carpathiát 1918. július 17-én reggel 9 óra 15 körül az ír partoktól délre tengeralattjáró-támadás érte, és még aznap el is süllyedt. Utasait kimentették

1912 április 15-én, futott be a Carpathiára a Titanic vészjelzése. A Titanicról lebocsátott mentőcsónakok a 2206 utasból 705 főnek nyújtottak menedéket, akiket később a Carpathia nevű gőzös vett a fedélzetére. Azok, akik nem fértek be a csónakokba – Edward John Smith kapitánnyal együtt –, mind egy szálig a jeges óceánban lelték halálukat.A túlélők mentésében kulcsszerep várt Lengyelre, mivel a hajón lévő három orvos közül egyedül neki volt mentőorvosi gyakorlata, mint napi szinten dolgozó mentőtisztnek, ezért őt állították oda ahhoz az ajtóhoz, ahol beemelték a hajótörötteket, és ő szelektálta a 705 túlélőt sérüléseik szerint.



Lengyel Árpád visszaemlékezésében ez áll: „Alig győztük a sok munkát és a vigasztalást.”
A RMS Carpathia, a Cunard Line hajózási társaság óceánjárója New Yorkban, 1912. április 19-én, miután az előző este befutott a Titanic túlélőivel

A katasztrófa után dr. Lengyel Árpád többet nem szállt tengerre. Katonaorvosként részt vett az első világháborúban, zászlósként vonult be. A háborút követően gégészként és mentőorvosként, majd tanárként folytatta munkáját. A Titanickal kapcsolatos emlékeiről – egy-két szakmai felkérést kivéve – egyáltalán nem beszélt. Az 1920-as évektől a Beszkárt üzemorvosa volt. Ezután még egy személyes tragédia érte: 1927 februárjában meghalt a hatéves kisfia. 1934-től magánrendelőt nyitott .1940-ben, 54 éves korában hunyt el.Sirja a Kerepesi temető: 41-13-41 alatt található.



Forrás: Múlt-kor, Wikipédia