Szeptember 1-jén, szombaton három színpadon mintegy száz produkcióval vár mindenkit a 10 éves Újlipótváros civil kulturális fesztiválja.
A Pozsonyi Piknik 2018. szeptember 1-jén, szombaton 10-21 óra között a jól bevált helyszínen, a XIII. kerületi Újpesti rakparton, a Jászai Mari tér és a Szent István Park között kínál sokszínű, klasszikus és kortárs kultúrát.
Budapesten ésLondonban is kiállitást rendeznek a mwxicói Frida Kahlo festőművésznek.
Budapesten 2018. július 7-től november 4-ig tekinthető meg a mára ikonná vált Frida Kahlo műveiből rendezett kiállítás.
Frida Kahlo apai nagyszülei állítólag Magyarországról származrak. A család később Németországba megy, ahonnan majd, Frida apja Mexicó fele veszi az útját. Itt feleségül vett egy spanyol-indián ( mesztic) lányt és házasságukból négy leány születetik, köztük Frida.
A tragikus sorsú festőnő 6 éves korában járványos gyermekbénulásban betegedett meg, jobb lába deformálódott. Lábhibájának elrejtésére általában hosszú mexikói szoknyákban vagy férfiruhában járt, A hosszú szoknyákat ,az elképesztő méretű nyakláncokat, a hajviseletét a környékbeli tehuana indián nők népviselete ihlette, melyhez egész életében ragaszkodott.
1925-ben, 18 éves korában nagyon súlyos buszbalesetet szenvedett, amelyben gerince
sérült. Hónapokra gipszfűzőbe és ágyba kényszerült, ahol unalmában kezdett el festeni.
Hosszas betegeskedés után valamennyire felépül és
férjhez ment a szintén festő Diego Rivérához.Viharos házasság, sok fájdalom, nemzetközi elismerés. Ő volt az első dél-amerikai művész akitől a Louvre festményt vásárolt.
A fájdalom nem múlik kerekesszékbe kényszerült.l Jobb lábát is amputálni kellett a halála előtt. Halálának körülményeinél az öngyilkosság is felmerült, hogy a soha nem szúnö fájdalmak elől a halált váasztotta.
Ilyen előzmányekkel megküzdve, és világhirűvé válni ez Frida nagy múve.
A ház, Casa Azul vagyis Kék Ház ahol élt a mexicói állam tulajdonában ma múzeumként müködik Mexico Cityben.
Hajóval
megközeliteni Tihanyt csodaszép élmény. A smaragzöld fodrozodó
hullamok, a hajó egyenletes duruzsolása közben megpillantani a
félszigeten magasló Apátságot nem mindenanpi látvány.
Balatonfüredről indlulva kb. 2o perc menetidő után léphetünk partra, majd kisvonattal
folytattuk tovább utunkat felfele.
Fentről a Balaton és a
táj meseszép, a nyári napsütésben szikrázik a vizfelület.
A levendulaillat belengi a
tájat, amerre a szem ellát mindenhol levendula.
Levendula van a
szörpben, olajban, illatos kis zacskóban, szappanban, palántában, és még ki tudja miben.
Jó itt sétálni a
ragyóan tiszta virágos utcákon.Búcsúzóul elnyalunk egy krémes
levendulafagyit , betankolunk a bencés szerzetesek kolostori
recepturája által készitett szappanból és olajból..Lassan
lemegyünk a hajőállomásra, és már most várjuk, hogy mikor
térhetünk majd ide vissza.