2014. december 5., péntek

William Shakespeare Julius Caesar Rendező Alföldi Róbert

Meghökkentő, mellbevágó, gondolkodtató, nem mindenapi élményt adó szindarab
a Julius Caesar, Alföldi Róbert rendezésében. Az embereket motivaló jó és rossz tulajdonságok kiváló ábrázolása
 Caesar brutális meggyilkolása, és azt ezt követőleg két táborrá váló, Caesar párti Antonius és Octavius, és a köztársaságiak hivei Cassius és Brutus között.

Bemutató Vigszinház 2o14 december 6.

2014. szeptember 10., szerda

ARC KÖRZÉRZETI KIÁLLITÁS 2o14

2014. szeptember 5-én nyílt meg az  ARC közérzeti kiállítás, melyet szeptember 5-21-ig lehet megtekinteni Budapesten, az Ötvenhatosok terén.



2014. augusztus 13., szerda

KISKACSA MENTÉS



Az emberi gonoszságnak nincs határa. Köszönet a kacsamentőknek.
Receficének embermentes  szabad életet kivánunk.

LEGOLAND, A GYERMEKPARADICSOM



Legoland az igazi gyermekparadicsom. A németországi Legoland magasszintű szórakóztatással várja az ifjabb és nagyobb közönségét. Elérhetőség

2014. július 17., csütörtök

ÓRIÁS KERÉK, ERZSÉBET TÉR



A 65 méter magas építmény idén októberig áll majd az Erzsébet téren.

Az óriás kerék hétfőtől csütörtökig déli 12 órakor nyit, és éjfélig működik, pénteken és szombaton 10-től hajnali 2-ig üzemel, vasárnap pedig 10-től éjfélig . A belépő felnőtteknek 2400 forint, gyermekeknek (140 cm testmagasság alatt) 1500 forint, családi jegy (két felnőtt, két gyerek) 6600 forint. A VIP-kabin négy fő részére, TV-vel, kanapéval, ajándék pezsgővel, sötétített üvegekkel és 30 perces menetidővel 30 ezer forint.


Hatalmas tűz a Kodály körönd és az Andrássy út sarkán!

Július 15-én hatalmas, ötös erősségű tűz ütött ki a Kodály körönd és az Andrássy út sarkán, a 83-85 szám alatti világörökségi épületben. A környéken jelentős volt a készültség. Az Országos Katasztrófavédelem szerint a tűz nagyon gyorsan terjedt, a tűzoltók emelőkosaras járművel avatkoztak be. A tűz átterjedését este hétre sikerült megfékezni a fekészült tűzoltóknak.

2014. június 18., szerda

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2014 június 21


Az év legrövidebb éjszakáján június 21- én tartják a nagy sikernek örvendő Múzeumok  Éjszakáját


Az eseménysorozatot a Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje nyitja. Fischer Iván és zenekara szombaton 18 órakor játszik a Hősök terén, a Szépművészeti Múzeum lépcsőjén.
Az idei program leglátványosabb része egyértelműen a pesti oldalról élvezhető különleges vetítés lesz. A Kiégő Izzók videó-szettjét a Gellért-hegy szikláira vetítik majd, este fél tíztől egészen hajnali kettőig. A vetítés a Herman Ottó-emlékév egyik csúcseseménye, a videóösszeállítás a néprajzkutató-természettudós munkásságá előtt tiszteleg. A vetítéshez zene is jár, az érdeklődök az 91.4 Mhz-en sugárzott zenék segítségével élvezhetik teljes egészében a különleges eseményt.


Szombaton az idén százéves Astoria hotel hétközben rejtett zugaiba is betekintést nyerhetnek az érdeklődők. A szálló történetét felelevenítő séták mellett, a MÁV Szimfonikusok zenekara Mozartot és Strausst játszik majd az épületben. A másik patinás szálló, a Gellért sem marad ki a programkavalkádból. A hotel alatt található kiterjedt alagútrendszer a föld alatt köti össze a Gellért, a Rudas és a Rác fürdő épületeit. Az 1930-as évekbeli tervek szerint kisvasút szállította volna a vendégeket a három gyógyfürdő között. A múzeumok éjszakáján interaktív kalandtúrák vezetnek ezekre a nagyközönség elől elzárt területekre, sőt a híres kupola is látogatható lesz.




Ha Szent Iván-éj, akkor Shakespeare. Érdemes lesz kinézni a Margitszigetre éjjel, mivel egészen hajnali kettőig lesz látogatható a Shakespeare a szigeten című kiállítás a Víztorony Visual Art Galériájában. A tárlatfotó- és színháztörténeti különlegességekből válogat, méghozzá a margitszigeti Szabadtéri Színpad első korszakának Shakespeare-előadásairól.

2014. június 2., hétfő

A BRUTÁLIS ŐSZINTESÉG FESTŐJE, HENRI de TOULOUSE-LAUTREC

Toulouse-Lautrec a francia impresszionizmus egyik legegyénibb stílusú festője. Már témavilága is elhatárolja kortársaitól: azok napfényben oldott tájai, városképei helyett szinte kizárólag zárt enteriöröket fest; kocsmák, nyilvánosházak, cirkuszok, mulatók világát. Az emberi arc és mozgás köti le figyelmét, s nem a tárgyak.



Arisztokrata származású. Szülei unokatestvérek voltak és sajnos gyerekeik egészségi állapotán ez sokat rontott. Toulouse Lautrec testi nyomoréksággal született  és annak megaláztatásait élete végéig  viselő festő vásznait, rajzait, könnyed plakátjait a századvégi Párizs szórakoztatóinak, a táncosoknak, bohócoknak, sanzon-énekesnők, zsokék örökmozgó alakjai töltik be. Képeinek hangulatát a groteszk, már-már karikírozó látásmód adja. A mulatók, örömházak talmi csillogása kietlenné és riasztóvá válik a festő vásznain. Emberábrázolásának méltán leghíresebb remekei a Molin-Rouge táncosnőjéről, Goulue-ről festett képei, a páratlan egyszerűségű Oscar Wilde-portré, s a névtelen párizsi utcalányokról készült számos arcmás



Merész és hatásos alakbeállításaival,  szokatlan hangsúlyaival, műveinek rajzos vonaljátékával az impresszionizmus mellett a századvégi szecesszió egyik legjelentősebb alakja.

2014. május 27., kedd

Scorpions és Omega Koncert

A német Scorpions és a magyar Omega lép fel június 16-án, hétfőn este a fővárosi Hősök terén rendezendő Szabadságkoncerten. Az ingyenes koncert a Nagy Imre és társai 1989-es újratemetése, valamint a rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából szerveződő, Közös siker elnevezésű eseménysorozat része.

STEVEN SEAGAL KONCERT KONGRESSZUSI KÖZPONT

Steven Seagal nemcsak szinész, hanem blues énekes is. A következő dátum a hivatalos oldaláról való
June 27, 2014 Budapest Congress & World Trade Center Budapest, Hungary
Ha Te is eljösz a koncertjére, új oldaláról ismerheted meg.

IRÁNY PÉCS

A csodaszép panorámaképek alapján nem fogunk Pécsen unatkozni.

STREET FOOD SHOW és FŐZDEFESZT, most együtt



Június 7-én, 8-án és 9-én Budán, a Műegyetem előtti Duna-parton kell majd keresni az eseményt .Három év után ugyanis helyszínt vált a kézműves sörfogalmát megteremtő sörfesztivál. Ugyanakkor egy szokatlan fesztiválfúzió keretében összefog a mostanáig a Hold utcai piacon rendezett Street Food Show-val.

Pár évvel ezelőtt mind a két fesztivál arra esküdött fel, hogy helyrebillenti egy nálunk alábecsült gasztronómiai kategória ázsióját – a street foodét és a magyar kézműves sörét – mostanra azonban olyan divat lett mind a kettőből, hogy mindkét fesztivál kinőtte a gyerekszobáját. A Főzdefeszt ezúttal minden eddiginél több – 38 –magyar kézműves sörfőzdét vonultat fel a Street Food Show 21 ételstandja mellé, hogy a sörrajongók se maradjanak éhesek, valamint az utcánevők se maradjanak szomjasak ha megették a  hamburgerüket, fish and chipsüket, vagy pastájukat.

Külön színfoltot jelent a 9 food-truck: a frappánsan designolt járművekből árusító konyhák számítanak ma a legdivatosabb új vendéglátási irányzatnak – a Zing Burger food-truckjahétköznap például a Gozsdu udvarban csinál teltházat.


A fesztiválra a belépés ingyenes.

KIRÁNDULÁS A VÁROSBAN, NORMAFA



A főváros legismertebb kirándulóhelye, a Normafa, a nevéből is következtethetően egy fa után kapta a nevét. Az ős öreg bükkfa 1927-ben egy villámcsapás miatt dőlt ki, miután hosszú évszázadok viharait túlélte. Egyes legendák szerint akkor sarjadt, amikor Mátyás király megszületett, mások tudni vélik, hogy a nagy király megpihent az árnyékában. Ha nem is az 1400-as évek óta állt a Svábhegy tetején, de az bizonyos, hogy több száz éves volt a hatalmas törzsű fa. A környék régi sváb lakosai csak Viharbükk néven emlegették, a Normafa elnevezést csak a XIX. század közepétől használjuk.


 A környék mindig kedvelt kirándulóhely volt, többek között a Nemzeti Színház társulata is szívesen járt ide piknikezni. 1840-ben, egy ilyen kirándulás alkalmával a kor kedvelt színésznője, Schodelné Klein Róza fantáziáját megmozgatta a hatalmas, magányosan álló bükkfa, mely nagyon hasonlított Bellini Norma című operájának színházi a díszletére, és elénekelte a fa alatt a Norma-áriát. Ettől kezdve kezdték el Normafának nevezni a bükkfát, mely elnevezés lassan átterjedt a fa körüli rétre is, ahonnan zavartalan kilátás nyílik a fővárosra. A Normafa emlékét ma emléktábla őrzi, melyet 1967-ben állítottak a neves fa emlékére. A táblára Devecseri Gábor költő – aki maga is a Svábhegyen élt – sorait vésték:



„Normafa, Hajdanidőn itt lengett lombod a szélben, Ünnepi hegymászók víg dala szállt körülötted, Normafa, Majdanidőn lombod közt éled az ének, Győzve sivár közönyön, győzve dühös viharon.”

Megközelités:  A 21-es busszal a Moszkva tértől húsz perc alatt megközelíthető, vagy a Fogaskerekű vasúttal a városmajori végállomásról.

2014. május 18., vasárnap

BÉRGAVALLÉR, FADING GIGOLO

Kellemest a hasznossal,vagy férfivágy, hogy minden nőt meghóditson és még pénzt is kapjon érte. Ez a film rövid története, mely közben láthatjuk a pezsgő New Yorkot a benne élők, a különböző szinű és vallású emberek ezerszinű életterét. John Turturro rendezésében és alakitásában, a főhős Fioravante a gigolo,a kerítő pedig az ezúttal "csak" színészként közreműködő Woody Allen, szerepe szerint Murray.A film sokkal jobb is lehetett volna, de összeségében egy kellemes kikapcsolődás lett a végeredmény.

LISA YUI ZONGORA CONCERT

A Liszt Ferenc Emlékmüzeum rendezésében került sor 2o14. május 17-én a New Yorkban élő Lisa Yui zongora koncertjére, ahol 3 Beethoven szonáta került bemutatásra a müvésznő brilliáns előadásában.

2014. május 2., péntek

KIRÁNDULÁS A VÁROSBAN, APÁTHY SZIKLA

Kirándulni a városban is lehet, és még túracipő sem kell hozzá.
Click to play this Smilebox slideshow
Create your own slideshow - Powered by Smilebox
Personalize your own picture slideshow
Útvonal Batthyány tér 11-es busz,végig a végállomásig, onnan gyalog a Páfrányliget utca és Nagybányai utca képzeletbeli metszetében - a Nagybányai út felől a legegyszerűbb elérni az Apáthy sziklát.mely a II. kerületben helyezkedik el, és az Ördögárok lipótmezei szakasza fölé emelkedik. Legmagasabb pontja mindössze 242 méter
 Innen  a kilátóhelyről lenézve, páratlan látvány tárul a szemünk elé. Érdemes megnézni.

2014. április 22., kedd

KISCELLI MÚZEUM

A Kiscelli Múzeum  gyalogos megközelitése nem lehetetlen, de kissé erőt próbáló. Igy a  fitness edzésünket egybe köthetjük egy múzeumlátogatással is.
Ha már felértünk és beléptünk a múzeumba ott már nagyon rendben van minden, igen gazdag anyag vár, arra, hogy megcsodáljuk.
A Kiscelli Múzeum nem csak Óbudának, hanem Budapestnek is egyik gyöngyszeme. A barokk épületegyüttes 1745 és 1760 között épült a trinitárius szerzetesek számára, akiket a Zichy család telepített le Óbudán. A kolostor és templomegyüttes tervezője Johann Entzenhoffer bécsi építész volt.
.

A Székesfővárosi Múzeum várostörténeti, képzőművészeti gyűjteményeit még a háború előtt ide költöztették. Budapest ostroma alatt a templom romba dőlt és sok értékes tárgy elpusztult. A részleges helyreállítás után, 1949-ben nyílt meg a látogató közönség előtt.

2014. április 21., hétfő

VADKACSÁK A NAGYVÁROSBAN

Igen, a vadkacsák nemcsak az Állatkertben, vagy a Feneketlen tó partján élnek időnként a város legforgalmasabb pontjain is láthatók.



 A képen látható vadkacsák éppen a Széll Kálmán téren totyognak a villamos sineken.

2014. április 18., péntek

UNALMAS,LEPUSZTULT TŰZFALAK HELYETT, ITT A MEGOLDÁS

Pompás képet festett a Neopaint csoport az erzsébetvárosi Madách Imre Gimnázium eddig üresen álló tűzfalára.

2014. április 7., hétfő

VIZ, NAPSÜTÉS, KIKAPCSOLÓDÁS: XI.ker KOPASZI GÁT


A XI.kerületben található Kopaszi Gát kellemes kikapcsolódást nyújt a természet és a viz kedvelőinek.


A nyiló fák és a  virágok, a rendezett terep, a napsütés,  a lábunk mellett totyogó vadkacsák, és  napfényben szikrázó viztükör vár ránk, ha odalátogatunk.Megközeleitése kissé bonyolult, de megéri, igazi relaxációban lesz részünk, -a városban.

Click to play this Smilebox slideshow
Create your own slideshow - Powered by Smilebox
This free slideshow personalized with Smilebox

2014. április 3., csütörtök

DERKOVITS GYULA KIÁLLITÁS

Derkovits Gyula életművét szeretné újraértelmezni a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) A művész és kora című, csütörtökön megnyílt kiállítása, amely csütörtöktől 199 Derkovits-művön és kortársainak festményein, fotóin, grafikáin keresztül tekinti át és helyezi kontextusba a két világháború közötti korszak egyik legjelentősebb magyar festőjének munkásságát.



A kiállítás öt nagy fejezetbe csoportosítja a rövid művészpálya gazdag termését, amelyek az elégia, a dráma, a szatíra, az esszé és a himnusz hívószavával érzékeltetik azt az érzelmi-hangulati töltést, amellyel Derkovits hatni kívánt a szemlélőre.


2014. április 1., kedd

GÜL BABA TÜRBÉJE

Egy ilyen szép tavaszi napon nem szabad a lakásban maradni. Irány a Gül Baba türbéje.
A Gül Baba türbe, Budán található, amelyet három irányból, a Mecset, a Turbán vagy a Török utcából közelíthetünk meg.



A hely ,Gül Baba, a Rózsák Atyja, török dervis 450 éves síremlékét rejti, aki a  Budát megszálló török seregekkel érkezett az országba, majd gyorsan meg is halt.
 A történetek szerint a békés természetű szent ember mindig egy rózsaszálat hordott a turbánján, innen kapta nevét is. Síremlékének kertjét a hetvenes évek óta terasz szegélyezi, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a városra, látni a Parlamentet, az Újlipótváros színes házait, a Várdombot.
Cím: 1023 Budapest, Mecset utca 14.

2014. március 31., hétfő

GRAND BUDAPEST HOTEL

Valahol a békés  Európában, valamikor a békeidőkben, a két világháború között működött egy elegáns hotel: a Grand Budapest. Vendégei átlagos arisztokraták, vénkisasszonyok és műkincstolvajok; alkalmazottai pedig a legjobbak a szakmájukban. Gustave (Ralph Fiennes), a híres főportás itt barátkozott össze az egyszerű küldönccel, Zero Musztafával, akivel együtt keverednek bele az évszázad festményrablásába.
Miközben a felbecsülhetetlen értékű reneszánsz képet keresik, egy családi vagyon elvesztése vagy visszaszerzése is kockán forog: és a nyomozás meghökkentő fordulatai magukkal ragadják a hotel összes


lakóját.


Termézetesen a város, és a szálloda is kitalált a filmben igy
minket magyarokat gyötört a kíváncsiság, hogy Wes Anderson miért éppen Budapestnek nevezte el a címadó hotelt. A rendező egy sajtótájékoztatón elárulta, hogy filmjében egyfajta kelet-európai hangulatot próbáltak megteremteni, ezért keresztelte a szállót Budapestnek.

Ralph Fiennest élvezet nézni a tőle meglehetősen szokatlan szerepben, egy bohózat főszereplőjeként.. Alakitása  remek.

2014. március 26., szerda

SEUSO -KINCSEK ITTHON

Fotó: Bődey János


A kincsek eredeti tulajdonosa egy valószínűleg germán származású gazdag római arisztokrata, Seuso volt, aki a császártól kaphatta a tárgyakat nászajándékba. A nevét a legbecsesebb műtárgy, a kilenc kilogrammos Seuso-tál állatos jeleneteket tartalmazó medalionjának köriratában is feltüntették. Ugyanitt látható egy, a Balatonra emlékeztető formájú minta is, rajta a tó latin nevével: Pelso.
Seusónak volt egy palotája a Balaton környékén – feltehetően ugyanaz az épület, aminek a romjait Szabadbattyán határában 1993-ban megtalálták és feltárták, és ahol a régészek egy, a Seuso-kincshez illeszkedő állványt találtak. A tárgyak  sok kalandot megértek, mig egy részük hazakerült. A kincset három hónapon keresztül ingyen lehet majd megtekinteni a Parlamentben, először március 29-én, szombaton. A kincs 2018-tól az új múzeumi negyedbe kerül majd.

4-es METRÓ ÁTADÁS

2014 március 28-án adják át a 4-s Metrót, melyet ezen a hétvégén ingyen használhatunk.

 




Bikás parki megálló bejárata


Rákóczi tér 



Fővám tér 

PESTI VIGADÓ


Gyönyörűen megújult a Pesti Vigadó. Érdemes meglátogatni.a  270 milliós uniós támogatással is megszépitett épületet.

2014. március 23., vasárnap

SZINEK A HŐSŐK TERÉN

A Hősők terén látható óriás betük már felállitásuk pillanatában is rengeteg turistát vonzottak.


Az installációt a tavaszi fesztivál alkalmából készítette a Hello Wood faépítészes csapat, akik Zoboki Gáborral, a Művészetek Palotája építészével dolgozták ki a tervet.

2014. március 17., hétfő

BÖRÖNDBE ÉRTÉKET SOHA NE TEGYÜNK

Böröndbe, feladott csomagunkba értékes dolgokat ne tegyünk, mert ilyen egyszerű azt kinyitni

2014. március 12., szerda

SZENT PATRIK NAPI FESZTIVÁL



Szent Patrik napi fesztivál és felvonulás



1054 Budapest, Szabadság tér 
                                                                Időpont 2014.03.16

És ugyanez New Yorkban 
http://www.rumpf.hu/SztPatrik.html

2014. március 10., hétfő

LÉLEKPILLANATOK, A. TÓTH SÁNDOR KIÁLLITÁS

Lélekpillanatok címmel látható kiállítás A. Tóth Sándor műveiből 2014. február 27-től a Balassi Intézetben.






A tárlat a 110 éve született festőművész, bábművész, rajztanár életművét mutatja be, azokból az avantgárd alkotásaiból merítve, melyekkel az európai modern művészetben - nemzetközileg is elismert - helyét kivívta. A kiállítás mind a Párizsban, Berlinben, Londonban, mind a Pápán és az Egyesült Államokban készített műveiből ad ízelítőt. A kiállítás 2014. május 8-ig tekinthető meg a hét minden napján 10-18 óra között, díjmentesen. Cim Balassi Intézet Galériája - 1016 Budapest Somlói út 51.

A RÉZKARC MEGÚJITÓJA GROSS ARNOLD



Munkácsy-, Kossuth- és Prima-díjas, Érdemes művész 1929. november 25-én született Erdélyben.

A rézkarc művészetének megújítójaként tartják számon az egész világon. A korábbi egyhangú, fekete-fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, mégis nyugalmat és harmóniát árasztó képek váltották fel. Rézkarcain egyetlen négyzetmilliméternyi terület sem maradhat szabadon, a lapokat sajátos tündérvilágának városai és lakói népesítik be



Műveit páratlan technikai tudás, finom vonalvezetés, összefogott kompozíció és tartalmi-formai tisztaság jellemzi.


Gross Arnold: Varázslat kiállitás

Budapest, CULTiRiS Galéria/Örkény István Könyvesbolt 2014 április 5-ig  Cim: 1137 Budapest, Szent István körút 26

2014. március 5., szerda

4- es METRÓ

Nemsokára elkészül a Dél-Buda Rákospalota, 4-es metróvonal első szakasza.. Ennek állomásai: Kelenföld vasútállomás, Bikás park, Újbuda-központ, Móricz Zsigmond körtér, Szent Gellért tér, Fővám tér, Kálvin tér, Rákóczi tér, II. János Pál pápa tér, Keleti pályaudvar.

Szent Gellért téri megálló


4 -es Metró állomásai



A Móricz ZSigmond lörtéri megálló

2014. március 4., kedd

NE DOBD KI...... ADOMÁNYBOLTOK

Ne dobd a kukába, megúnt holmijaidat, mert az adományboltok közvetitésével olyanokhoz juthatnak el megunt ruhád, használati cikkeid vagy bútoraid,  akik nagy szükséget szenvednek a mindennapokban, és bizony ilyen emberekből nagyon sok van.
Budapesten már több  ilyen bolt lézetik ahova adományainkat leadhatjuk.






1. E-cherry Adománybolt XI. kerület (Közösségi Szociális Szövetkezet)

1116 Budapest, Vegyész u. 1-5.
Tel.: +36/309996985

2. E-cherry Adománybolt XII. kerület (Közösségi Szociális Szövetkezet)

1123 Budapest, Alkotás u. 39/A
Tel.: +36/309996967

3. Mozaik Adománybolt (Menedékház Alapítvány)

1074 Budapest, Dohány u. 63.
Tel.: +36/302018112

4. Budaszíve Adománybolt (Cseriti Pont Adománybolt-hálózat)

1036 Budapest, Perc u. 2.
Tel.: +36/302791115

5. Angyalszíve Adománybolt (Cseriti Pont Adománybolt-hálózat)

1134 Budapest, Kassák Lajos u. 72.
Tel.: +36/306370664

6. Erzsébetszíve Adománybolt (Cseriti Pont Adománybolt-hálózat)

1077 Budapest, Wesselényi u. 51.
Tel.: +36/302791114

7. Narancsliget Adománybolt (Joint Magyarország/MAZS Alapítvány)

1075 Budapest, Síp u. 14.
Tel.: +36/18889444

8. KaritászPONT Adománybolt (Katolikus Karitász)

1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 20.

A Karitász többi boltjáról érdeklődjön az Egyházmegyéknél.
Központi telefon:
13720910

9. Segítő Kéz Alapítvány adományboltja

1133 Budapest, Gogol u. 36.
Tel.: +36/13111657

10. Váltó Pont – Lakásbutik a Pál utcában (Váltó-sáv Alapítvány)

1085 Budapest, Pál u. 2.
Tel.: +36/13526755

11. Együtt a jobb életért Közhasznú Alapítvány adományboltja

1173 Budapest, Ferihegyi út 52.
Tel.: +36/204085909

2014. február 25., kedd

RUDAS FÜRDŐ



A Gellért hegy lábánál létesült első települések kialakulásában közrejátszott a meleg vizű források közelsége (pl.: a mai Árpád-, Rákóczi-,Musztafa-, Gül Baba-, Beatrix-, Mátyás király forrás)

A települések meglétét a korábbi ásatások is bizonyították. 1957-ben egy eraviszkusz település maradványait találták meg a Rudas fürdő Attila kútjának közelében.



A Gellért hegy környékének fejlődése IV. Béla király idejében kezdett kibontakozni a tatárjárás után. A johannita lovagok ezen a környéken építettek ispotályt fürdővel együtt a mai Rudas fürdő helyén. 1458-tól Mátyás király uralkodásának ideje alatt több fürdő építésére került sor például a Rácz fürdőére, melyet fedett folyosó kötött össze a királyi várral.









1541-ben Buda megszállásakor a törökök a régi épületek köveit felhasználva építettek mecseteket, fürdőket.














A fentebb említett ispotály a török hódításkor még állt, amit átalakítottak és fürdőként használták a Rudas fürdő megépítéséig.




A Rudas fürdő 1566 – 1572 közötti felépítése Szokoli Musztafa budai pasa nevéhez köthető, amely olyan mértékben sikerült, hogy a fürdőt a mai napig folyamatosan használják, kisebb javításokkal. A Rudas fürdő ilidzsa típusú fürdő volt, amely a források vizének hasznosításával épült.

Az ilidzsa (termálfürdő) jellegű török fürdők központi részét a medence foglalta el, amely termálvizekre épült, a hamam (gőzfürdő) típusú fürdők központjában pedig egy izzasztókő volt található.

Az ilidzsa fürdő eredeti állapotában rendelkezett egy nagyméretű előcsarnokkal, itt öltözhettek át a vendégek és ezen a helyen lehetett teázni, kávézni, pipázni. Ezután következett az átmeneti helyiség, ahol a fal melletti padkákra ülhettek és csorgó kutakból vizet locsolhattak magukra a fürdőzők. A forró helyiség falai mentén szintén voltak csorgó kutak és ebben a helyiségben helyezkedett el középen a medence. A forró helyiségekből nyíltak a magánfürdők, ahol muszlim szokás szerint szőrtelenítést végeztek.




A Rudas fürdő épületének magja a török fürdő nyolcszögletű medencéje és nyolc oszlopos medencetere, amelynek oszlopos kialakítása ritkaság, és kisebb változtatásokkal a mai napig a fürdő alapja. Az oszlopokra támaszkodik a felülvilágítókkal áttört félgömb kupola. A kupolatér négyzet alaprajzú tér, sarkain negyed gömb kupolákkal, alattuk sztalaktit boltozattal, amely a török építészetre jellemző lépcsőzetes kialakítással készült.




A fürdő török kori neve a „Zöld oszlopos fürdő”, melyet a régészek szerint a ma már nem álló zöld oszlopról kaphatta (az oszlop helyét nem találták meg, de a falakba építve még ma is láthatóak zöld kövek). Jelenlegi nevének kialakulásáról több vélemény is felvetődött. A lehetséges változatok egyike, hogy a kompkikötő rúdjáról kapta a nevét, más vélemények szerint azonban a környéken élő rácok által használt Rudna ilidzse (ásványos fürdő) névből alakult ki a Rudas elnevezés.